Aloe vera, házi trükkök , praktikák

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.


Az Aloe Vera a tudományos ismeretek rövid áttekintése, avagy amit tudtok,vagy tudni szeretnétek az aloéról

 

A modern ember egyre több figyelmet szentel az egészséges életmódnak. Ez megnyilvánul az ember minden tevékeny­ségében, főleg az élelmiszerek és a kozmetikai cikkek fel­használásában. A legtöbb fogyasztó szempontjából valami­lyen termék természetes eredete EGÉSZSÉGESET jelent. A rég elfelejtett receptek és készítmények, az ,everything old is new now" elv szerint, az új évezred porondjára való visszatérést élik meg. Jó példa erre az aloe vera-tartalmú termékek népszerűsége.

Az aloe leveleiből kapott kivonatokat már évezredek óta használják sebek és emésztési zavarok gyógyítására. Az óko­ri civilizációk istenségnek tekintették. Az ókori Egyiptom­ban olyan növénynek tartották, amely szépséget, egészséget és örökkévalóságot (balzsamozásnál használták - ő kísérte el a fáraót halála utáni útjára) biztosít. Kínában úgy tartják, hogy a gyógyító levelek az istennő szent körmeit jelképezik. Az amerikai indiánok istenségnek tartják ezt a növényt, és „csendes gyógyítónak" hívják. Az afrikai nomádok pedig a sivatag liliomának, az oroszok „a hosszú élet elikszírének".

Nézzük meg a levél szerkezetét. A felületén lévő hámré­teg 15-18 chloroplastumot tartalmazó sejtrétegből áll. A hámréteg alatt találhatók a szállító összetevők: xylem (az ásványi anyagokat és a vizet vezeti a gyökérből a levélbe) és a phloem (a szintetizált vegyületeket vezeti el a levélből a gyökérbe). Ezen réteg alatt található a nyálkás, barna színű, antrakinon-tartalmú réteg, amely védi a levél középső, bel­ső részét, a pulpát a röntgensugaraktól.

A húsos levél középső rétegéből, a parenhim szövetből kapjuk az aloe gélt.

Az aloe gél poliszacharidokat tartalmaz (mannóz, glükóz, galaktóz, xilóz és arabinóz...), szteroidokat, szerves savakat, enzimeket, antibiotikus hatású anyagokat, amino­savakat, hormonális hatású anyagokat, szaponinokat és ás­ványi anyagokat - több mint kétszáz hatóanyagot. Ezek kö­zül csak néhányat sorolok fel:

Vitaminok: A, B1, B2, B3, B6, B12 (olyan vitamin, amely ritkán található növényekben - általában a szerve­zetbe állati eledelen keresztül jut be) C, E és folsav.

Ásványi anyagok: (több mint 20 ásványi anyag) Ca, P, K, Fe, Na, Mg, Mn, Cu, Cr, Zn...

Aminosavak: esszenciális (7-től 8-ig) és nem esszenciális (11-től 14-ig).

Szaponinok: tisztító és antiszeptikus hatásuk van.

Antrakinonok: analgetikus jellegük van.

Antiszeptikumok: lupeol, természetes szalicilsav, urea­nitrogén, fahéjsav, phenol, kén.

Növényi szteroidok (Campesterol és B-sitosterol): segíte­nek az allergiás tünetek csökkentésében, javítanak az emésztési problémákon (gyomorégés) és az emésztési szer­vek gyulladásos tünetein, segítenek az artritiszes és a reumatikus betegségeknél, gyógyítják a külső és belső sebe­ket (hámosodás).

Lecitinek: hemaglutén és mitogén tevékenység (imun­modulátorok).

Lignin: biztosítja a hatóanyagok és a nedvek behatolá­sát mind a hét rétegen keresztül.

Enzimek: (16 enzim az amilázok és a proteázok csoport­jából) segítenek az elhalt sejtek eltávolításában, elősegítik a „bőrsímítást" és serkentik a sejtek újraképződését.

Mukopoliszacharidok: hatásos intracelluláris (sejten be­lüli) antioxidánsok, csökkentik a gyulladásos folyamatokat (nyálkahártyán és a bőrön), baktériumölő, vírusölő és gom­baölő hatásúak, serkentik a makrofágok (falósejtek) aktivi­tását (növelik a daganat necrosis factor-alfa és interleukin termelését), növelik az immunsejtek képződését, elősegítik azok munkáját és biztosítják a bőr nedvességtartalmát. 

A mukopoliszacharideket több csoportba sorolhatjuk.

KICSIK (50-600 molekula van a láncban): csökkentik a gyulladásokat, szabályozzák a vércukorszintet

KÖZEPESEK (több mint 1500 molekulát tartalmaz­nak): hatásos antioxidánsok, fontos szerepük van a szklero­tikus és a daganatos betegségek megelőzésében, a megkáro­sodott sejtek felújításában, öregedési folyamatoknál...

NAGYOK (több mint 5000 molekula van a láncban): baktériumölő és vírusölő hatásúak.

KIFEJEZETTEN NAGYOK (több mint 9000 mono­szacharid molekulát tartalmaznak): immun-modulátorok (AIDS, daganatok, immunrendszer zavarai...)

A különösen nagy mukopoliszacharidok csoportjá­ba tartoznak:

Galactomannonok: magas molekuláris cukrok, amelyek a laboratóriumi és klinikai vizsgálatokban immunösztönző és -védő szerepet mutattak. Biológiai szempontból legfonto­sabbak az acetillált galaktomannonok - acemannonok. Ezek a szervezet védő mechanizmusára, az immunsejtekre hatnak (makrofágok, monociták, antitestek és T-limfociták). Igen fontos hatásuk van az AIDS-nél és közvetlen ví­rusölő hatásúak.

Tudományosan beigazolódott, hogy 15 mg/kg terápiás adag mukopoliszacharid vírusölő hatású, ha éhgyomorra fogyasztják.

AZ ALOE HATÁSA:

Az aloet már régóta használják gyógyító hatása miatt: laxatívként, bőrápolásra, gyulladások ellen és görcsoldásra. Manapság még daganatellenes és vírusölő hatást is tulajdo­nítanak neki.

A gél, orálisan használva (ivás), növeli az ellenállóképességet - immunmodulátor hatása van, javítja a szer­vezet általános állapotát, csökkenti egyes egészségi problé­mák tüneteit és segít különböző betegségek gyógyításánál. Az aloe vera gél hatásai:

IMMUNSTIMULÁTOR:

- növeli a szervezet ellenállóképességét,

- gátolja a betegségek kialakulását,

- kedvezően hat az immunbetegségekre,

- jó hatása van az autoimmun betegségeknél.

 MÉREGTELENÍTÉS:

- megszabadítja a szervezetet a mérgektől, alkoholtól, narkotikumoktól...

 ANTIOXIDÁNS:

- megsemmisíti a szabad gyököket.

 GYULLADÁSGÁTLÓ:

- hatással van a szervezet gyulladásos folyamataira (lég­zőszervek, gyomor- és bélrendszer, urináris gyulladások...).

VÍRUSÖLŐ (megsemmisíti a vírusokat). BAKTÉRIUMÖLŐ (megsemmisíti a baktériumokat). GOMBAÖLŐ (megsemmisíti a gombákat). ADSZTRINGENS (összehúzza a nyálkahártyát és a sérült bőrt).

 

ANALGETIKUS (enyhíti a fájdalmat).

STIMULATÍV(erősíti a szervezetellenállóképességét).

LAKSZATÍV (felgyorsítja az emésztést).

ANTIDIABETIKUS:- szabályozza a vércukorszintet.

AZ ALOE DERMATOLÓGIAI HATÁSA:

Védi, feszessé teszi a bőrt, és egyensúlyban tartja a ned­vek keringését.

Elősegíti a tápanyagok felszívódását, és eltávolítja a sej­tekből a mérgeket.

Javítja vérkeringést.

Tisztít és fertőtlenít, segít a bőrápolásban és masszíro­zásban, a bőrt simává és rugalmassá teszi.

Erősíti, ápolja és védi a hajtövet, meggátolja a hajvirág­zást és a haj törékenységét.

Segít a bőrpír és a pattanások kezelésében. Védi a bőrt a napsugarak hatásától.

Részt vesz a sejtmegújulásban/fiatalodásban.

Az egyik legjobb olyan hatóanyagú termék, amely mé­lyen behatol a szövetbe, így igen hasznos az olyan bőrsérü­lések gyógyításában, amelyek más módon nem kezelhetők.

Sok tudós tanulmányozta az aloe összetevőit. Megemlí­tenék néhány ilyen tudományos tanulmányt.

 

A gastroenterológia területéről

- Gupta és munkatársai, 1981: tanulmányozzák az aloében lévő lupeola hatását a fekélyekre (gyomor fekély)

- Blitz és munkatársai, 1963: az aloe hatása a nyom­bélfekélyre.

Atherosclerosis és a koszorúér betegségei:

- Joshi és Dixit, 1986: az aloe hatása a vérzsír csökken­tésében,

- Agarwal és munkatársai, 1985: állítják, hogy az aloe kedvező hatással van több összetevőre (zsírok, cukor..).

Daganatos megbetegedések:

- Suzui és munkatársai 1979: kedvező hatás a nyirok­sejt-leukémia gyógyításában

- Imanishi és munkatársai 1981: az aloe egyik összete­vője, az aloctin-A erősíti az immunrendszert a daganatok­kal szembeni védekezésben.

 

Immunrendszer:

- Develau és munkatársai, 1980: bebízonyították, hogy az aloe fokozza a falósejtek aktivitását az állatoknál.

- Hart és munkatársai 1989: a glukomannon immun­rendszerre való hatását tanulmányozzák.

McAnalley, 1988: rámuatat az aloe kedvező hatására a HIV fertőzött betegeknél.

Szív és vérrendszer:

- Yagi és munkatársai, 1982: az aloeban lévő mukopoliszacharidek szívizomra terjedő kedvező hatását tanulmányozzák.

 

 

Minőségi bizonyítvány a „The International Aloe Science Council Certification Program Certificate", amely garanciát vállal a bizonyítványban felsorolt adatokért, az aloe feltüntetett mennyiségéért, valamint az IASC-szabvá­nyoknak megfelelő minőségért és az aloe eredetéért.

 

A végén említsük meg:

Az aloe vera növényt egy nagy vegyi üzemhez tudjuk ha­sonlítani, amelyik rengeteg terméket termel. Mindegyik a saját módján egy természeti csoda, de csak egy kis kockát képez a mozaikban. A tudomány tanulmányozza és próbál­ja azonosítani minden egyes résznek a szerepét - minden kockának külön-külön.

 

Az igazi hatást ez a növény összetevőinek szinergikus (együttes) hatásával éri el. Ilyenkor egy igazi természeti cso­dának mondható. Mint egy mozaik: több, személytelen ap­ró kavicsból tevődik össze. Csak amikor mind egyben van, szabályosan felállítva, akkor van összhangban és szépségé­vel elkápráztat.


Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Profx Group Kft. A tisztaság Profi partnere

► Profx Group Kft – Megbízható, precíz és hatékony takarítási megoldások vállalkozások és otthonok számára. Minőség és szakértelem, amelyre mindig számíthat.

profxgroup.hupont.hu

2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

speed-stars.hupont.hu

3. centurymirai

► Century Real Estate, known for redefining Bangalore’s skyline with landmark developments, now introduces Century Mirai, a luxurious residential enclave in Marathahalli, near Kundalahalli Gate.

century-mirai.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

zfortgroup.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

xiaoxiao.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dentalclinic.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

geometrydash-game.hupont.hu

8. Roncsautó felvásárlás

► Országos autófelvásárlás a hét minden napján azonnal készpénzért,díj mentes kiszállás,adja el autóját akár 1 órán belül.Hétvégén is elérhetőek vagyunk 0-24 Hívjon most Tel:0620/662-3333

roncsautofelvasarlasa.hupont.hu

9. Az önismeret során megismerjük erősségeinket, gyengeségeinket!

► Ez egy folyamatosan fejlődő képesség, amely önmagunk megfigyelésével fejleszthetjük önmagunkat! A belső értékrend mélyebb megértése, illetve a külső visszajelzések is segíthetnek abban, hogy objektív képet kapjunk önmagunkról!

onismeretmentor.hupont.hu

10. Matematika 5.

► 5. osztály - legfontosabb fogalmak, szabályok

mt-ot.hupont.hu

11. makemoney

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

deajuliyanto.hupont.hu

12. Nsocks

► Dual-ISP Static Residential Proxies — Fast, Stable, and Secure for Every Connection.

nsocks.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

leapoffaith.hupont.hu

14. Ipari Ezüst, Platina, Pallàdium,Röntgenfilm ,Amalgam felvàsàrlàsa

► Felvàsàrlás nálunk a legmagasabb Àron!!!. Keressen bizalommal!!! 06304966417

femfelvasarlas.hupont.hu

15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kulalaland.hupont.hu

16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mainsafe.hupont.hu

17. NiharikaJainDigital

► Discover Niharika Jain, a digital creator and PR specialist, sharing creative content, social media insights, and personal branding tips. Explore her projects and connect online at NiharikaJainDigital.

niharikajain.hupont.hu

18. Century Mirai Marathahalli – Luxury Apartments in East Bangalore

► Experience Century Mirai Marathahalli on HAL Main Road, 50+ world-class amenities, 75% open space, and premium 2, 3 & 4 BHK luxury homes.

century.hupont.hu

19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

assignment.hupont.hu

20. Geometry Dash

► Geometry Dash is a rhythm-based action platformer. You control a small, geometric icon—a cube, to be precise—that moves forward automatically.

geometrylitepc.hupont.hu

21. Kreatív Szakértelem = Ügyfélbarát Megjelenés!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

rezinadesign.hupont.hu

22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

curverush.hupont.hu

23. A professzionális takarítás új korszaka

► Budapesten az elmúlt években látványosan megnőtt az igény a háztartási és profi szintű tisztításhoz szükséges berendezések bérlésére.

tisztaszonyegalakasban.hupont.hu

24. Artport

► Hajós túrák és hajó bérlés a Dunán

artport.hupont.hu

25. Null's Brawl

► Null's Brawl is an exciting and fast-paced private server for Brawl Stars where players enjoy unlimited freedom and full access to every feature of the game. In this version, you can unlock all brawlers. Nullbrawl.com.co

nullsbrawl.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

nulls.hupont.hu

27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hraczone.hupont.hu

28. Geometry dash

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.Geometry Dash – The Ultimate Rhythm Challenge That Tests Your Limits

geometrygameorg.hupont.hu

29. I❤️ Telenovella

► Sziasztok! Ez az én telenovellás oldalam, ha szereted a mexikói sorozatokat akkor ez az oldal neked való, jó szórakozást!

novellavilag.hupont.hu

30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mywiselyapp.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

educational-service.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

rtdesign.hupont.hu

33. Embassy Eden

► Embassy Eden offers 92 exclusive luxury villas on 30 acres in Jala Hobli, North Bangalore, with premium amenities, privacy, and great connectivity.

embassyeden.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lakerto.hupont.hu

35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

pomozsusedovi.hupont.hu

36. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gabingatlan.hupont.hu

37. MESTER A HÁZNÁL

► Bitonságos elektromos hálózat - nyugodt otthon

mesterahaznal.hupont.hu

38. Century Mirai

► Century Mirai – A premium residential enclave in East Bangalore.

centurymirai.hupont.hu

39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

centurymirais.hupont.hu

40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

andykarlos.hupont.hu

41. A professzionális takarítógépek bérlésének előnyei Budapesten

► A professzionális takarítás egyre nagyobb szerepet kap a modern otthonokban és vállalkozásokban, különösen Budapesten, ahol a gyors tempó, a napi igénybevétel, a háziállatok, a gyerekek és a rendszeres közlekedési por együttese gyakran hagy maga után

mindiglegyentisztamertakk.hupont.hu

42. SEO Services | SEO Next Level

► SEO services designed to rank your business on the Google. Get more visibility, more traffic and more customers with strategies that actually work. You already know the importance of SEO but how to get those | https://seonextlevel.com/seo-services/ |

snl-seo-services.hupont.hu

43. a tiszta otthon egyszerűbb, mint gondolnád

► A mindennapok rohanásában kevesen szeretnek órákat eltölteni a szőnyegek, kárpitok és kanapék tisztításával. Mégis mindannyian szeretjük, ha otthonunk friss, illatos és rendezett.

kanapeulogarnituralegyent.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

texttoolz.hupont.hu

45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

andykarloss.hupont.hu

46. lakasfelujitas2025

► szobafestest mázolást burkolást gipszkartonozást házépitést vállalunk . hivjon bizalommal 0630348 7008 sotodeh deylami ali

otthonfelujitasok.hupont.hu

47. SomArt

► Somogyi-Deák Mercédesz művészeti blogja

somart.hupont.hu

48. Suika Game

► Suika Game is a uniquely crafted puzzle game that challenges players to think strategically while enjoying the whimsical aesthetics of its colorful fruits.

suikagamelol.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 6
Havi: 28
Össz.: 10 270

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Aloe vera, házi trükkök , praktikák - © 2008 - 2025 - minden-mi-fontos.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »