Az Aloe Vera a tudományos ismeretek rövid áttekintése, avagy amit tudtok,vagy tudni szeretnétek az aloéról
A modern ember egyre több figyelmet szentel az egészséges életmódnak. Ez megnyilvánul az ember minden tevékenységében, főleg az élelmiszerek és a kozmetikai cikkek felhasználásában. A legtöbb fogyasztó szempontjából valamilyen termék természetes eredete EGÉSZSÉGESET jelent. A rég elfelejtett receptek és készítmények, az ,everything old is new now" elv szerint, az új évezred porondjára való visszatérést élik meg. Jó példa erre az aloe vera-tartalmú termékek népszerűsége.
Az aloe leveleiből kapott kivonatokat már évezredek óta használják sebek és emésztési zavarok gyógyítására. Az ókori civilizációk istenségnek tekintették. Az ókori Egyiptomban olyan növénynek tartották, amely szépséget, egészséget és örökkévalóságot (balzsamozásnál használták - ő kísérte el a fáraót halála utáni útjára) biztosít. Kínában úgy tartják, hogy a gyógyító levelek az istennő szent körmeit jelképezik. Az amerikai indiánok istenségnek tartják ezt a növényt, és „csendes gyógyítónak" hívják. Az afrikai nomádok pedig a sivatag liliomának, az oroszok „a hosszú élet elikszírének".
Nézzük meg a levél szerkezetét. A felületén lévő hámréteg 15-18 chloroplastumot tartalmazó sejtrétegből áll. A hámréteg alatt találhatók a szállító összetevők: xylem (az ásványi anyagokat és a vizet vezeti a gyökérből a levélbe) és a phloem (a szintetizált vegyületeket vezeti el a levélből a gyökérbe). Ezen réteg alatt található a nyálkás, barna színű, antrakinon-tartalmú réteg, amely védi a levél középső, belső részét, a pulpát a röntgensugaraktól.
A húsos levél középső rétegéből, a parenhim szövetből kapjuk az aloe gélt.
Az aloe gél poliszacharidokat tartalmaz (mannóz, glükóz, galaktóz, xilóz és arabinóz...), szteroidokat, szerves savakat, enzimeket, antibiotikus hatású anyagokat, aminosavakat, hormonális hatású anyagokat, szaponinokat és ásványi anyagokat - több mint kétszáz hatóanyagot. Ezek közül csak néhányat sorolok fel:
Vitaminok: A, B1, B2, B3, B6, B12 (olyan vitamin, amely ritkán található növényekben - általában a szervezetbe állati eledelen keresztül jut be) C, E és folsav.
Ásványi anyagok: (több mint 20 ásványi anyag) Ca, P, K, Fe, Na, Mg, Mn, Cu, Cr, Zn...
Aminosavak: esszenciális (7-től 8-ig) és nem esszenciális (11-től 14-ig).
Szaponinok: tisztító és antiszeptikus hatásuk van.
Antrakinonok: analgetikus jellegük van.
Antiszeptikumok: lupeol, természetes szalicilsav, ureanitrogén, fahéjsav, phenol, kén.
Növényi szteroidok (Campesterol és B-sitosterol): segítenek az allergiás tünetek csökkentésében, javítanak az emésztési problémákon (gyomorégés) és az emésztési szervek gyulladásos tünetein, segítenek az artritiszes és a reumatikus betegségeknél, gyógyítják a külső és belső sebeket (hámosodás).
Lecitinek: hemaglutén és mitogén tevékenység (imunmodulátorok).
Lignin: biztosítja a hatóanyagok és a nedvek behatolását mind a hét rétegen keresztül.
Enzimek: (16 enzim az amilázok és a proteázok csoportjából) segítenek az elhalt sejtek eltávolításában, elősegítik a „bőrsímítást" és serkentik a sejtek újraképződését.
Mukopoliszacharidok: hatásos intracelluláris (sejten belüli) antioxidánsok, csökkentik a gyulladásos folyamatokat (nyálkahártyán és a bőrön), baktériumölő, vírusölő és gombaölő hatásúak, serkentik a makrofágok (falósejtek) aktivitását (növelik a daganat necrosis factor-alfa és interleukin termelését), növelik az immunsejtek képződését, elősegítik azok munkáját és biztosítják a bőr nedvességtartalmát.
A mukopoliszacharideket több csoportba sorolhatjuk.
KICSIK (50-600 molekula van a láncban): csökkentik a gyulladásokat, szabályozzák a vércukorszintet
KÖZEPESEK (több mint 1500 molekulát tartalmaznak): hatásos antioxidánsok, fontos szerepük van a szklerotikus és a daganatos betegségek megelőzésében, a megkárosodott sejtek felújításában, öregedési folyamatoknál...
NAGYOK (több mint 5000 molekula van a láncban): baktériumölő és vírusölő hatásúak.
KIFEJEZETTEN NAGYOK (több mint 9000 monoszacharid molekulát tartalmaznak): immun-modulátorok (AIDS, daganatok, immunrendszer zavarai...)
A különösen nagy mukopoliszacharidok csoportjába tartoznak:
Galactomannonok: magas molekuláris cukrok, amelyek a laboratóriumi és klinikai vizsgálatokban immunösztönző és -védő szerepet mutattak. Biológiai szempontból legfontosabbak az acetillált galaktomannonok - acemannonok. Ezek a szervezet védő mechanizmusára, az immunsejtekre hatnak (makrofágok, monociták, antitestek és T-limfociták). Igen fontos hatásuk van az AIDS-nél és közvetlen vírusölő hatásúak.
Tudományosan beigazolódott, hogy 15 mg/kg terápiás adag mukopoliszacharid vírusölő hatású, ha éhgyomorra fogyasztják.
AZ ALOE HATÁSA:
Az aloet már régóta használják gyógyító hatása miatt: laxatívként, bőrápolásra, gyulladások ellen és görcsoldásra. Manapság még daganatellenes és vírusölő hatást is tulajdonítanak neki.
A gél, orálisan használva (ivás), növeli az ellenállóképességet - immunmodulátor hatása van, javítja a szervezet általános állapotát, csökkenti egyes egészségi problémák tüneteit és segít különböző betegségek gyógyításánál. Az aloe vera gél hatásai:
IMMUNSTIMULÁTOR:
- növeli a szervezet ellenállóképességét,
- gátolja a betegségek kialakulását,
- kedvezően hat az immunbetegségekre,
- jó hatása van az autoimmun betegségeknél.
MÉREGTELENÍTÉS:
- megszabadítja a szervezetet a mérgektől, alkoholtól, narkotikumoktól...
ANTIOXIDÁNS:
- megsemmisíti a szabad gyököket.
GYULLADÁSGÁTLÓ:
- hatással van a szervezet gyulladásos folyamataira (légzőszervek, gyomor- és bélrendszer, urináris gyulladások...).
VÍRUSÖLŐ (megsemmisíti a vírusokat). BAKTÉRIUMÖLŐ (megsemmisíti a baktériumokat). GOMBAÖLŐ (megsemmisíti a gombákat). ADSZTRINGENS (összehúzza a nyálkahártyát és a sérült bőrt).
ANALGETIKUS (enyhíti a fájdalmat).
STIMULATÍV(erősíti a szervezetellenállóképességét).
LAKSZATÍV (felgyorsítja az emésztést).
ANTIDIABETIKUS:- szabályozza a vércukorszintet.
AZ ALOE DERMATOLÓGIAI HATÁSA:
Védi, feszessé teszi a bőrt, és egyensúlyban tartja a nedvek keringését.
Elősegíti a tápanyagok felszívódását, és eltávolítja a sejtekből a mérgeket.
Javítja vérkeringést.
Tisztít és fertőtlenít, segít a bőrápolásban és masszírozásban, a bőrt simává és rugalmassá teszi.
Erősíti, ápolja és védi a hajtövet, meggátolja a hajvirágzást és a haj törékenységét.
Segít a bőrpír és a pattanások kezelésében. Védi a bőrt a napsugarak hatásától.
Részt vesz a sejtmegújulásban/fiatalodásban.
Az egyik legjobb olyan hatóanyagú termék, amely mélyen behatol a szövetbe, így igen hasznos az olyan bőrsérülések gyógyításában, amelyek más módon nem kezelhetők.
Sok tudós tanulmányozta az aloe összetevőit. Megemlítenék néhány ilyen tudományos tanulmányt.
A gastroenterológia területéről
- Gupta és munkatársai, 1981: tanulmányozzák az aloében lévő lupeola hatását a fekélyekre (gyomor fekély)
- Blitz és munkatársai, 1963: az aloe hatása a nyombélfekélyre.
Atherosclerosis és a koszorúér betegségei:
- Joshi és Dixit, 1986: az aloe hatása a vérzsír csökkentésében,
- Agarwal és munkatársai, 1985: állítják, hogy az aloe kedvező hatással van több összetevőre (zsírok, cukor..).
Daganatos megbetegedések:
- Suzui és munkatársai 1979: kedvező hatás a nyiroksejt-leukémia gyógyításában
- Imanishi és munkatársai 1981: az aloe egyik összetevője, az aloctin-A erősíti az immunrendszert a daganatokkal szembeni védekezésben.
Immunrendszer:
- Develau és munkatársai, 1980: bebízonyították, hogy az aloe fokozza a falósejtek aktivitását az állatoknál.
- Hart és munkatársai 1989: a glukomannon immunrendszerre való hatását tanulmányozzák.
McAnalley, 1988: rámuatat az aloe kedvező hatására a HIV fertőzött betegeknél.
Szív és vérrendszer:
- Yagi és munkatársai, 1982: az aloeban lévő mukopoliszacharidek szívizomra terjedő kedvező hatását tanulmányozzák.
Minőségi bizonyítvány a „The International Aloe Science Council Certification Program Certificate", amely garanciát vállal a bizonyítványban felsorolt adatokért, az aloe feltüntetett mennyiségéért, valamint az IASC-szabványoknak megfelelő minőségért és az aloe eredetéért.
A végén említsük meg:
Az aloe vera növényt egy nagy vegyi üzemhez tudjuk hasonlítani, amelyik rengeteg terméket termel. Mindegyik a saját módján egy természeti csoda, de csak egy kis kockát képez a mozaikban. A tudomány tanulmányozza és próbálja azonosítani minden egyes résznek a szerepét - minden kockának külön-külön.
Az igazi hatást ez a növény összetevőinek szinergikus (együttes) hatásával éri el. Ilyenkor egy igazi természeti csodának mondható. Mint egy mozaik: több, személytelen apró kavicsból tevődik össze. Csak amikor mind egyben van, szabályosan felállítva, akkor van összhangban és szépségével elkápráztat.
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL 1. Sprunki Game ► Sprunki has a subtle addictive quality. It doesn’t rely on rewards or flashy unlocks to keep you playing. Instead, it hooks you through its core loop sprunky.hupont.hu 2. Welcome to Full Match Replay – A New Home for Football Fans ► I'm the founder of Full Match Replay, and this is officially the very first post on the site. fullmatchesreplays.hupont.hu 3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. opakeduxefdnbdleoyf.hupont.hu 4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. chirapsia.hupont.hu 5. add66mybet ► https://mybet.br.com/ addsdafasf.hupont.hu ► Geometry Dash Lite is a straightforward yet incredibly captivating rhythm platform game that blends skill, timing, and music. geometryliteunblocked.hupont.hu 7. Angol tanár Szeged - Bálint Fanni | Angoltanarod.hu ► Profi angol nyelvoktatás Szegeden és online! Bálint Fanni angoltanárként 10+ év tapasztalattal segítek az érettségi, nyelvvizsga (Euroexam) vagy a magabiztos beszéd elérésében. Személyre szabott órák, rugalmas időbeosztás. Kattints és vágjunk bele! angoltanarszeged.hupont.hu 8. Generic USA ► Ivermectin 12mg Tablet - Iverheal 12mg for Parasite Treatment | Generic USAIvermectin 12mg tablet (Iverheal 12mg) tablets online at Generic USA. Effective treatment for parasitic infections with trusted quality and fast shipping. Order now! genericusa.hupont.hu ► Trusted system for rest assistance information and regulated access to Zopiclone. Safeguard, confidential service with quality-focused treatment. buyzopiclonestore.hupont.hu 10. foiltokyo ► https://betguide.br.com foiltokyo.hupont.hu 11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. assignmenthelpmalaysia.hupont.hu 12. aimsttp ► https://betgo.br.com aimsttp.hupont.hu 13. Kertvárosi Katolikus Óvoda Hódmezővásárhely ► "Minden virág szép, szívet bájoló, mert Isten költeménye a virág. A gyermek is virág, embervirág. Virágos ág a jövőnek kezében." - Gárdonyi Géza kertvarosiovi.hupont.hu 14. 電子煙推薦 ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. ristemqu.hupont.hu 15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. slicemasterr.hupont.hu 16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. opakeduipqwvm.hupont.hu 17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. opakedusosbpa.hupont.hu 18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. tekutja.hupont.hu 19. 911-essay ► https://betdirectory.br.com essayddfasf.hupont.hu 20. fewab58081 ► None fewab.hupont.hu 21. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakeduzkwfzxiubeyu.hupont.hu 22. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakedurtxqebuzlipo.hupont.hu 23. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakedunsohbmbjbfbr.hupont.hu 24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. opakedussdnbmsrdshp.hupont.hu ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. visamigrationltd.hupont.hu ► 威而鋼有年齡限制嗎65歲還能吃威而鋼嗎? santiag.hupont.hu ► Play Slope unblocked online and test your reflexes in this fast-paced endless runner. Control the ball, avoid obstacles, and see how far you can go without falling off the track. slopegameunblocked.hupont.hu 28. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakedukbbmjemritze.hupont.hu 29. Conquering Chaos: A Guide to Experiencing Level Devil ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. leveldevil.hupont.hu 30. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakeduoxjjmdjcpvme.hupont.hu 31. Tivocaa ► MONDD AZT HOGY “AD” tivocaa.hupont.hu 32. speed stars game ► Ide írhatod maIn the world of fast-paced mobile and casual games, Speed Stars stands out as an excitiximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. speedstarsgame.hupont.hu 33. Matractisztítás otthon – hogyan érheted el a tökéletes tisztaságot egyszerű ► A matrac tisztítása az egyik legfontosabb, mégis leggyakrabban elhanyagolt feladat az otthoni takarítás során. lakaskoszos.hupont.hu 34. opakedu ► https://apostasguide.br.com opakeduspkluvvcaova.hupont.hu 35. vegas-webspace ► https://bestbet.br.com vegaswebspace.hupont.hu 36. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. opakedu.hupont.hu 37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. mmegtorloesfia.hupont.hu 38. Basketball Stars ► Basketball Stars is an exciting and fast-paced sports game that brings the thrill of street basketball right to your screen. basketballstars.hupont.hu
Saját Honlap Ingyen
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).